Megcsinálhatnák. Mikor csökken az otthonteremtés áfája?
Kovács EU-komiszár szóban támogatja a Fidesz javaslatát az otthonteremtés áfájának csökkentésére. A Fidesz bízik benne, a biztos tenni is fog azért, hogy ez megvalósuljon. Varga Mihály napirend előtti felszólalása.
Dátum: 2006-02-06 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:28.292307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arról beszéltem a múlt héten a Fidesz-frakció nevében, hogy vannak olyan közös értékeink, amelyek összekapcsolnak bennünket, amelyek függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ülünk közös értéknek kell, hogy tekintsünk. Ilyennek kell tekintenünk a munkát és a munkahelyteremtést, de ilyennek kell tekintenünk - meggyőződésem - az otthonteremtést is.
Képviselőtársaim itt az előbb inkább arról beszéltek, ami szétválaszt, a gazdasági miniszter is azokat emelte ki, amelyek a különböző világnézetű embereket szétválasztják egymástól, mégis azt gondolom, a magyar emberek biztonságérzetét és a magyar gazdaság helyzetét tudná javítani, ha az országban több lakás épülne, ha otthont tudnánk az emberek számára biztosítani.
Ennek szellemében javasoltuk, hogy éljünk azzal a lehetőséggel, amelyet az Európai Unió most a tagországai számára biztosít, nevezetesen, hogy van lehetőség arra, hogy az Európai Unió általános forgalmi adó szabályozásának keretein belül kiválasszunk olyan területeket, amelyekkel segíteni tudjuk például az otthon teremtést.
A Fidesz elnöke tegnap tett egy javaslatot arra vonatkozólag, hogy Otthonteremtés plusz néven csökkentsük két olyan tevékenység áfa-kulcsait, amelyek elősegítik a magyar emberek számára - mindenki számára -, hogy otthonhoz tudjon jutni.
Ez a két terület a magánlakások felújítására és javítására, valamint a szociális célú építési szolgáltatások területére terjednek ki. Itt jelenleg egy húsz százalékos áfakulcs érvényesül. Lehetőséget látnánk arra, amennyiben a kormányoldal részéről is kapunk erre támogatást, hogy ez a húszszázalékos forgalmi adó-kulcs a jövőben öt százalékra csökkenjen.
Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy egy kevésbé megadóztatott területtel, például a használtlakások és a meglévő lakások felújítása olcsóbb legyen. Hány és hány olyan lakás van, amelyre igencsak ráférne a felújítás.
Azt gondolom, hogy ezzel lehetővé tehetnénk, hogy mind az önkormányzatok, mind pedig lakások tulajdonosai több ilyen felújítást hajtsanak végre.
A szolgáltatási célú lakásépítés is egy olyan terület lehet, amellyel többletsegítséget tudunk nyújtani a lakásépítések számára. Nyilván nagyon sok önkormányzat élne azzal a lehetőséggel, hogy ennek keretein belül több szociális célú bérlakás épüljön a jövőben.
Azt kell mondanom, hogy örülünk annak, hogy az Európai Unió magyarországi biztosa, Kovács László támogatta ezt a javaslatunkat, hiszen Kovács László a nagyobb kormánypárt korábbi elnöke megfelelően tudja képviselni ezt az érdeket az EU biztosaként.
Az ő nyilatkozata arról biztosít bennünket, hogy támogatni fogja ezt a kezdeményezést, és lehetőséget lát arra, hogy Magyarországon az otthonteremtést ezzel is segíteni tudjuk.
Azt gondolom, hogy ragadjuk meg ezt a lehetőséget. A Fidesz európai parlamenti képviselői Kovács Lászlót meg fogják keresni, tájékoztatják a Fidesz javaslatáról.
Bízunk abban, hogy Kovács László latba veti azt a lobbierejét, azt a képességét, hogy ez a javaslat, amennyiben a magyar kormány támogatásával találkozik, mindenképpen megvalósuljon.
A javaslat pozitívumairól már beszéltem, de egy elemét még hadd emeljem ki. Magyarországon túlságosan nagy a feketegazdaság és a szürkegazdaság területe a lakásépítések területén. Ha kisebb az adó, ha kevesebb az az adó, ami ezt terheli, akkor van lehetőség arra is, hogy a feketegazdaság arányait csökkenteni tudjuk, és ezzel - akár az árcsökkenésen túl - a magyar államháztartás, a kincstár is többletbevételhez jusson.
Pénzügyminiszter urat tehát arra kérem, hogy képviselje azt az álláspontot a kormányban, hogy a többletforrásokat használjuk fel megfelelő módon. Arra kérem, hogy támogassa ezt a javaslatot, hiszen ez a javaslat mindenki érdekében az otthonteremtési lehetőségeket bővítené.
fideszfrakcio.hu