Magyarország a csődbe ment vállalatok országa lett
Magyarország a csődbe ment vállalatok országa lett, ugyanis a kilencezer fölötti csődszám rekordot döntött tavalyi évben - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn.
Dátum: 2006-02-06 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:29.620980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatót a miskolci Borsi Hús Rt. üzeme előtti területen tartották a fideszes képviselők, "Az utolsó műszak" feliratú transzparenssel. A párt alelnöke elmondta: a csődbe ment vállalatok esetét jól példázza a miskolci Borsi Hús Rt., amely ellen tavaly novemberben indult csődeljárás.
"A cég jelenleg 187 hitelezőnek hatmilliárd forinttal tartozik, és ebben miskolci vállalkozások is érintettek" - közölte. Hozzátette: csak a borsodi megyeszékhelyen 1,4 milliárd forintos adóssága van a cégnek 73 vállalkozás felé, emellett közüzemi tartozásaik is vannak.
Tavaly decemberben 30 főt bocsátott el a vállalat, háromszáz ember munkahelye pedig "potenciális veszélyben van" - mondta hozzáfűzve, hogy információik szerint még 160-an dolgoznak a húsüzemben, "nagyon nehéz körülmények között".
Mint mondta, a statisztikai adatok szerint 2002-ben 11.097 munkanélküli volt a megyében és ekkor "nyolcezer új munkahelyet ígért az MSZP-s városvezetés, 2005-ben 1.170-nel nőtt a munkanélküliek száma".
Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke kiemelte: "Magyarország csődökben veri az EU átlagot". Felhívta a kormány figyelmét, hogy a munka nélkül maradt családok helyzetét "meg kell oldani". Közölte: ezért a Fidesz újra benyújtja a munkahelygarancia törvényt.
MTI - fideszfrakcio.hu