Szervezik a Székely Nagygyűlést
Március 15-ére Székely Nagygyűlést hirdetett a Székely Nemzeti Tanács. Az elnökség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt kérte fel társszervezőnek. A Székely Nagygyűlés célja: kifejezni a székelység szabadságvágyát, újból kinyilvánítani a székelység önrendelkezéshez való jogát és a közvetlen demokrácia eszközével megerősíteni rendíthetetlen közakaratát Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítésére.
Dátum: 2006-02-06 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:30.290315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2006. február 4-én Székelyudvarhelyen ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. A megbeszélésen meghívottként résztvettek a széki székely tanácsok vezetői. Az SZNT Állandó Bizottsága a hétvégén Székelyudvarhelyen tanácskozott a szervezési kérdésekről. Létrehoztak egy szervezőcsoportot a rendezvény megszervezésére és lebonyolítására, ugyanakkor felkérik a széki székely tanácsok vezetőit, hogy önálló hatáskörüknek megfelelőn, járuljanak hozzá a nagygyűlés sikeres szervezéséhez és lebonyolításához. A szervezők számítanak minden az autonómiatörekvéseket támogató szervezet és közület támogatására. Külön is kiemelik az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács székelyföldi szervezeteinek segítségének fontosságát. A Székely Nemzeti Tanács bízik a történelmi magyar egyházak támogatásában, hogy ez alkalomból is lelki támaszt nyújtanak székelyföldi híveiknek a nemzeti önazonosság megőrzéséért és a szülőföldön való megmaradásért folytatott nemes küzdelemhez - áll a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának közleményében.
erdely.ma - fideszfrakcio.hu