Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Powell új BT-határozathoz köti a fegyverzetellenőrzés felújítását

Colin Powell amerikai külügyminiszter mindaddig kizárja az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérését Irakba, amíg a világszervezet Biztonsági Tanácsa nem hoz az ellenőrzés tekintetében új és világos elvárásokat megfogalmazó határozatot.


Dátum: 2002-10-02 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:45.853046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Powell kedden Washingtonban azt követően tartott sajtóértekezletet, hogy a Bécsben befejeződött iraki-ENSZ tárgyalásokon megállapodás született a fegyverzetellenőrzés - gyakorlatilag néhány héten belüli - felújításáról. Az amerikai külügyminiszter megerősítette: senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok célja változatlanul egy új BT-határozat elfogadtatása. Meg vagyunk győződve arról, hogy ebben az irányban kell haladnunk, mivel - mint ezt az utóbbi hetek is bizonyították - az általunk (Irakra) gyakorolt nyomás eredményes, s szándékunkban áll továbbra is nyomást gyakorolni - mondta Powell.

Megjegyezte: habár "kitűnő munkát" végzett Bécsben Hans Blix, a fegyverzetellenőrök (UNMOVIC) vezetője, az új határozat elfogadásáig Washington ellenzi az ellenőrök visszatérését. Powell ugyanakkor kitért annak megválaszolása elől, hogy szándékában áll-e megakadályozni az Egyesült Államoknak az ellenőrök visszatérését, ha a BT mégsem fogad el új határozatot.

A Reuters által idézett amerikai határozattervezet szerint Iraknak 30 napon belül "mindenre kiterjedő nyilatkozatot" kell tennie a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos programjairól, az ilyen fegyvereiről és az ezekhez szükséges anyagokról. Irak már korábban elvetette az újabb BT-határozatra vonatkozó terveket, és Igor Ivanov orosz külügyminiszter sem tartott szükségesnek egy ilyen dokumentumot.

Powell közölte, hogy az ellenőröknek nem a régi határozatok és sablonok szerint kell visszatérniük Irakba, hanem olyan új határozatra van szükség, amely pontosan vázolja a következményeket arra az esetre, ha Irak nem teljesíti az ENSZ követeléseit. Szavai szerint el kell kerülni egy olyan helyzetet, amikor a nemzetközi közösségnek egy idő múltán ismét tárgyalásba kellene bocsátkoznia az iraki vezetéssel arról, hogy mely objektumokat lehet ellenőrizni, s melyeket nem. Borúlátását indokolva emlékeztetett arra, hogy Bagdad állandóan új feltételeket támaszt. s ezért van szükség kemény és világos határozatra, "mert egyszer s mindenkorra meg akarjuk oldani ezt a problémát".

"Az ellenőröknek akkor kell Irakba menniük, amikor megfelelő felhatalmazásuk lesz munkájuk elvégzésére. Úgy véljük, hogy Blix és emberei olyan profi szakemberek, akik megérdemlik, hogy a lehető legszélesebb körű mandátumot kapják munkájukhoz. De ez csak akkor valósul meg, ha új, Irakra nyomást gyakorló határozatot fogadnak el" - mondta az amerikai külügyminiszter, aki szerint a korábbi ellenőrzési rendszer bebizonyította, hogy nem hatékony és nem felel meg a jelenlegi elvárásoknak és kihívásoknak. Powell megerősítette azt is, hogy Washington egy határozat megszavaztatására törekszik, nem pedig két dokumentum elfogadására, mint azt egyes BT-tagok javasolták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek