Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovácsnak tetszik a Fidesz javaslata

Kovács László "örömmel egyeztet" a Fidesszel a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfájának csökkentése ügyében. Az Európai Unió (EU) bizottságának adóügyi biztosa hétfőn Debrecenben reagált a Fidesz ilyen irányú kezdeményezésére.


Dátum: 2006-02-06 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:32.668269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Örömmel egyeztetek mindenkivel" - mondta az MTI érdeklődésére az uniós biztos, ugyanakkor Varga Mihály (Fidesz) alelnök szavaira, miszerint "fontosnak tartjuk azt, hogy Kovács László megismerje a Fidesz indokait, érveit, és még hatékonyabban tudja képviselni a brüsszeli hatóságoknál ezt a magyar érdeket, ezt a reméljük, hogy közös magyar álláspontot" Kovács László kijelentette: Brüsszelben az EU biztosaként nem képviselhet magyar érdeket, csakúgy, mint biztostársai. Nem képviselhet nemzeti érdekeket, "de ha az, amit csinálok, jó Magyarországnak, annak nagyon örülök".

Az áfacsökkentésről szólva elmondta, hogy 2010. december 31-ig meghosszabbították, és a korábbi kilenc kedvezményezett országról valamennyire kiterjesztették, hogy bizonyos, nagy munkaerőigényű szolgáltatások áfáját a tagállamok a felső kulcsból a kedvezményes kulcsba vihetik át.

A megállapodás szerint ide tartoznak többek között kisebb javítási szolgáltatások, az öt évnél régebbi magánlakások felújítása, a házi gondozói szolgálat, vagy a fodrászat.

Kovács László tájékoztatása szerint új elemként került be a kedvezményes áfalehetőség körébe a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás, amire például Magyarországnak csak 2007 végéig lett volna mentessége, s francia kezdeményezésre vizsgálják az éttermi szolgáltatások kedvezményes áfabesorolásának lehetőségét is.

Kovács László hozzátette: az új lakás építése, ha része az adott ország szociálpolitikájának, időkorlátozás nélkül besorolható a kedvezményes áfakörbe, s a tagállamoknak e téren csak bejelentési kötelezettségük van.

A tagországok kormányainak március 31-ig kell bejelenteniük, melyik az az általuk kiválasztott két szolgáltatási terület, ahol a kedvezményes áfakulcsokat alkalmazzák - közölte Kovács László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek