Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hágai főügyész kézzelfogható eredményeket vár Belgrádtól

Kézzelfogható eredményeket vár Belgrádtól a feltételezett háborús bűnösök felkutatásában Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze, aki hétfői belgrádi látogatása után a korábbiakhoz hasonlóan elégedetlenül nyilatkozott a szerbiai hatóságok együttműködési készségéről.


Dátum: 2006-02-06 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:34.783758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hágai főügyész Belgrádban tárgyalt a többi között Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnökkel, Rasim Ljajiccsal, az NT-vel való együttműködésért felelős kormánytanács elnökével, Zoran Stankovic szerbia-montenegrói védelmi miniszterrel és Vladimir Vukceviccsel, a feltételezett háborús bűnösök felett ítélkező belgrádi különbíróság főügyészével.

"Arról biztosítottak engem tárgyalópartnereim, hogy megvalósul az együttműködés. Remélem, hogy ez valóban megtörténik, de ehhez konkrét eredmények kellenek. Az együttműködés elégtelen, ha nincsenek konkrét eredmények" - hangoztatta a hágai főügyész megbeszélései után. Rámutatott arra, hogy az együttműködés alatt elsősorban a szökésben lévő hat hágai vádlott kiadatása, illetve a levéltári dokumentációhoz, kivált a katonai archívumokhoz való hozzáférés értendő. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2004 áprilisa óta a szerbia-montenegrói hatóságok egyetlen vádlottat sem adtak ki Hágának.

A védelmi miniszter átadta a hágai főügyésznek a katonai biztonsági szolgálat által készített jelentést, amely azt taglalja, hogy a hadsereg milyen mulasztásokat követett el a Hágával való együttműködésben, a legkeresettebb szökevény, Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok felkutatásában. A jelentés érdektelenebb részeit a múlt héten már nyilvánosságra hozták: a dokumentumból lényegében az derült ki, hogy a "srebrenicai hóhér" 2002. június 1-ig katonai létesítményekben is bujkált, ezt követően boszniai szerb és jugoszláviai nyugalmazott tisztek, illetve civilek segítették a rejtőzködésben.

Bár Carla Del Ponte nyilatkozatából ez nem derült ki, a belgrádi sajtó az elmúlt napokban megírta, hogy a főügyész gyakorlatilag ezért érkezett Belgrádba, hogy a szökevények elfogása végett a "horvát típusú" forgatókönyvet ajánlja a belgrádi vezetők figyelmébe. A Mladic elfogására szakosodott "akciócsoportot" állítólag Vukcevic főügyész irányítaná.

Másrészt viszont Carla Del Ponte a múlt héten egyik lapnyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak a társulási és stabilizációs tárgyalások megszakításával kell nyomást gyakorolnia Szerbiára, hogy kiadja Mladicot. Belgrádi elemzők szerint nagyrészt a főügyész jóindulatán és a szerb hatóságok által felmutatott eredményektől függ az, hogy február végén sor kerül-e társulási tárgyalások második fordulójára az EU-val.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek