A fanatikus erőszak is istenkáromlás
Silvio Berlusconi olasz kormányfő hétfőn felelőtlen gesztusnak minősítette, és elítélte a Mohamed prófétáról készült karikatúrák közlését, egyúttal "istenkáromlásnak" nevezve a muzulmán országokban az utóbbi napokban tanúsított "fanatikus erőszakot".
Dátum: 2006-02-06 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:37.644600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tolerancia és a tisztelet a mi demokráciáink alapja, és szabadságjogaink, felelősségeink, feladataink rendszere, valamint a jogrendszerünk ezeken a világi értékeken alapul. Ha a vallásos érzelmek megcsúfolása roppant felelőtlen gesztus is, a jelképek és személyek elleni fanatikus erőszak - irányuljon bármi ellen és bárhonnan - szintén istenkáromlás" - szögezte le az olasz kormányfő hivatalos közleményében.
Berlusconi arra reagált, hogy Törökországban meggyilkoltak egy olasz katolikus papot, de bírálata vonatkozott a több muzulmán országban nyugati, főként dán intézmények előtt lezajlott tüntetésekre is. A 61 éves Andrea Santorót vasárnap lőtték le a kelet-törökországi Trabzonban.
Az olasz kormányfő végezetül megerősítette, hogy nem enged a türelmetlenségnek, és emlékeztetett: fenn kell tartani a párbeszédet a vallások és civilizációk között, hogy elszigeteljék az erőszakot
és terjesztőit.
MTI - fideszfrakcio.hu