Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélsőbaloldali maoisták gyilkoltak

Hét rendfenntartót megöltek, további tizenötöt pedig megsebesítettek keddre virradóra maoista gerillák Nepálban - közölték a hatóságok. A gerillák két településen - a főváros közelében, illetve Katmandutól háromszáz kilométerre délkeletre - támadtak a biztonsági erőkre, amelyek az egész éjszaka tartó tűzpárbaj után reggelre ellenőrzésük alá vonták a helyzetet.


Dátum: 2006-02-07 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:42.384053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gerillák egy nappal a szerdai helyhatósági választások előtt támadtak. A voksolást a politikai pártok és a gerillák is ellenzik, mondván hogy az színjáték csupán, a kormányzást egy évvel ezelőtt a saját kezébe vevő Gianendra Bir Bikram Sah Deva király abszolút hatalmának legitimálását szolgálja. Az uralkodó tavaly menesztette kormányát arra hivatkozva, hogy a kabinet nem tudta felszámolni az 1996 óta tartó maoista lázadást. A király azóta - bírálói szerint - önkényuralmi módszerekkel kormányozza országát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek