Az MSZP "furkósbot-kampánya" mellett nem lehet szó nélkül elmenni
A Fidesz szerint a szocialisták jól szervezett, alantas rágalomkampánya áll az utóbbi hetek történései mögött, amelyekkel a vezető kormánypárt politikusait igyekeznek lejáratni. Áder János, Deutsch Tamás és Pokorni Zoltán pénteken rendkívüli sajtótájékoztató keretében beszélt a jelenségről.
Dátum: 2002-02-15 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:38.778949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki kampány mélypontjára érkezett.
Áder János házelnök, a párt alelnöke azt mondta, hogy az MSZP "furkósbot-kampánya" mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ennek részeként említették a miniszterelnökről megjelent könyvet, a debreceni fideszes polgármesterről megjelent rágalmazó cikket, Schmidt Mária, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója életveszélyes megfenyegetését, egy pornóújság írását a kormányfőről és környezetéről, illetve azt az újságírók között terjesztett, fénymásolt szöveget, amely Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert rágalmazza.
Áder János véleménye szerint kampánykönyvvé vált Kende Péter Viktor című kiadványa. Álláspontja szerint nem véletlen, hogy a könyv bemutatóján jelen volt az MSZP elnöke, a szerző díszvendégként szerepelt a szocialisták kongresszusán, az MSZP ifjúsági szervezetének egyik tagja pedig rendszeresen szervezi Kende Péter "haknijait".
Elhangzott, hogy Schmidt Máriát, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatóját, a miniszterelnök tanácsadóját többször megfenyegették azzal, hogy megölik. Schmidt Mária ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Deutsch Tamás is bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy a fénymásolt formában terjesztett iromány miatt a rendőrséghez fordult. - Ki a rágalmazó mögött álló Virág elvtárs? Ez itt a kérdés - mondta A tanú című filmre utalva Deutsch Tamás aki, mint megjegyezte, bízik abban, hogy Virág elvtárs kilétére fény derül.
Pokoni Zoltán szégyennek nevezte a rágalomhadjáratot. Kritizálta, hogy annak kiötlői nem csak a Fidesz politikusait, hanem hozzátartozóikat, munkatársaikat sem kímélik.
Áder János álláspontja szerint a rágalomkampány nemcsak az érintettek, de "valamennyiünk méltóságát sérti".