Tiltólistára tették hazánkat a csomagküldők
Több nemzetközi internetes áruház is tiltólistára tett magyarországi címeket, miután többször nem érkeztek meg az ide küldött csomagok. A Magyar Posta szerint az esetek többségében nem ők a felelősek, bár azt elismerik: a rendelt áruk zömének útját nem is tudják nyomon követni.
Dátum: 2006-02-07 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:43.616783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt fél-egy évben olyan gyakran tűntek el a Magyar Postára bízott csomagok, hogy több külföldi internetes áruház egyszerűen tiltólistára tette az egész országot. Így döntött például a brit Cd-wow.com, amely a Kajmán-szigetektől Kubán át Kenyáig szállít, ám Magyarországra - és Szlovákiába - nem. A Cd-wow.com azzal magyarázta lépését: "A múltban rendszeres szállítási problémákkal találkoztunk, és sok megrendelés veszett el. Sok töprengés után úgy határoztunk: az országot le kell vennünk a listánkról". Így járt el a Threadless.com pólóbolt is.
A Magyar Postától tavaly összesen hatszáz, elveszett külföldi csomag után kértek a címzettek kártérítést, körülbelül a felük kapott is. Igaz, nem feltétlenül az összesen kétszázezer nemzetközi csomagot kezelő zrt.-től: a Magyar Hírlap információi szerint a hibát az esetek kétharmadában külföldi posták vállalták magukra, s a maradék száz jogosnak ítélt kártérítési igénynél is sok esetben megosztották a felelősséget a külföldi postákkal.
Valójában azonban a fentinél sokkal súlyosabb lehet a helyzet, mivel a könnyű CD-k, DVD-k zömét az internetes áruházak egyszerű levélként adják fel. A postaigazgatások felelőssége csak könyvelt küldeményekre terjed ki.
A problémát a postákat tömörítő Egyetemes Postaegyesület, illetve a Magyar Posta is ellenőrzésekkel próbálja orvosolni. Előbbi szerint Európában a legtöbb probléma a frankfurti repülőtéren működő átrakópontokra vezethető vissza.
Magyar Hírlap - fideszfrakcio.hu