Vásárhelyi őszi hetek
A vásárhelyi őszi hetek rendezvénysorozata pénteken délután 3 órakor Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő családja által állított síremlékének avatásával kezdődik a Kincses temetőben.
Dátum: 2002-10-02 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:47.112937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Avatóbeszédet mond Isépy Tamás országgyűlési képviselő. Fél 5-től az Iskolák mozgásban című program kezdődik a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában, ahol - Lázár János országgyűlési képviselő köszöntőjét követően - felavatják Daniela Altmeier művésztanár díszkútját és megnyílik Kádár Józsefné és Pető Zsuzsanna, a két művésztanár közös kiállítása.
Elemek és kapcsolatok címmel ezután kulturális műsor veszi kezdetét. Este 7 órakor zenevilágnapi ünnepi hangverseny kezdődik a Petőfi Művelődési Központban, melyen köszöntőt mond Almási István alpolgármester.
Délmagyarország online - fidesz.hu