Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra behatoltak a teheráni dán nagykövetség területére

Tüntetők kedden rövid időre ismét behatoltak Dánia teheráni nagykövetségének területére, tiltakozva a Mohamed-karikatúrák európai lapok általi közlése miatt - közölte egy francia tudósító a helyszínről.


Dátum: 2006-02-07 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:47.812691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Húsz-harminc tüntető a követséget körülvevő falon át bemászott a képviselet területére, míg a kint összegyűlt 200-300 ember közül többen benzinespalackokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg az épületet. A falon át behatolók rövid idő múlva távoztak.

A tiltakozók összetűztek a rendőrökkel, akik megpróbálták távol tartani őket az épülettől. Tüntetők már hétfő este is bejutottak rövid időre a dán képviselet területére, gyújtópalackokat és köveket dobálva.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek