Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leégett Prága mellett egy munkásszálló

Legalább öt személy meghalt, amikor kedden reggel a Prága melletti Mochovban leégett egy munkásszálló - közölte a közép-csehországi mentőszolgálat.


Dátum: 2006-02-07 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:48.124767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Félő, hogy az áldozatok száma még magasabb lesz, mert további legalább öt személy eltűnt. Zdenek Fürst, Mochov polgármestere szerint a szálláshelyen ukrán vendégmunkások laktak, akik a helyi Ceská Farma vállalatnál dolgoztak. "Ezért valószínűnek tartom, hogy az áldozatok ukrán vendégmunkások" - mondta újságíróknak a polgármester. Az eddig megtalált áldozatok szinte porig égtek, s ezért azonosításuk nehéz lesz.

A hatóságok nem tudják pontosan, hogy a tűz idején hányan voltak az épületben. A tűz okát egyelőre nem tudják, de a vizsgálatok már elkezdődtek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek