Folytatódnak a tüntetések az ázsiai országokban
Erőszakcselekményekkel tarkított több tüntetés volt kedden különböző ázsiai országokban a Mohamed prófétát kifigurázó rajzok európai lapok általi megjelentetésével kapcsolatban. Afganisztán északnyugati részén tüntetők a NATO békefenntartóival is összecsaptak.
Dátum: 2006-02-07 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:48.444024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az afganisztáni Majmána településen a tiltakozók, akiknek összlétszámát egy rendőrségi forrás 200-ra becsülte, kövekkel megdobálták a helyi NATO-támaszpontot. Az ott állomásozó norvég katonák könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására - közölte Annie Gibson-Sexton, a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) szóvivője. A kődobálásban megsérült két járókelő, a könnygáztól pedig több tüntető, mindannyiukat kórházba szállították.
Az ország északi részén lévő Puli-Humri városban is kővel dobálták meg tüntetők a helyi ISAF-támaszpontot. Egy békefenntartó katona könnyebben megsérült.
Körülbelül 3000 tüntető szintén kővel dobálta meg a nyugat-afganisztáni Herátban található kormányépületeket és egy olasz békefenntartó támaszpontot, de sérülésről ebből a városból egyelőre nem érkezett jelentés. A rendőrség a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel megakadályozta, hogy a tüntetők behatoljanak az épületekbe és a bázisra.
Az afgán fővárosban a rendőrség gumibottal ütlegelte azokat, akik a dán külképviseletet és a Világbank helyi épületét dobálták kővel. A rendőrök számos tüntetőt - köztük több sérültet - őrizetbe vettek. Kabul peremrészein is kisebb tüntető csoportok gyűltek össze. A rendőrség utasítást kapott arra, hogy ne engedje őket a városközpontba, ahol mintegy 3000 külföldi diplomata és segélyszervezeti alkalmazott él. Több más városból is jelentettek kisebb tüntetéseket, de ezek békések voltak.
A hatalomból elűzött tálibok a karikatúrák miatt az egész világot szent háborúra szólították föl. Kari Juszuf Ahmedi tálib szóvivő egy hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy elsősorban a dán katonákat veszik célba. "Célpont minden külföldi megszálló Afganisztánban, a sértés miatt azonban elsősorban a dán katonákat fogjuk megtámadni" - jelentette ki.
Ötezer fős tüntetés kezdődött a pakisztáni Pesavarban. Eddig ez a legnagyobb megmozdulás az országban a gúnyrajzok elleni muzulmán tiltakozások sorában. A helyi rendőrség közlése szerint a tüntetők elégettek két bábut az ország északnyugati részén fekvő város központjában - az egyik a dán miniszterelnököt, a másik a dán karikaturistát jelképezte. Több tüntető követelte a karikaturista felakasztását. A megmozdulást Akram Durrani tartományi főminiszter vezette, aki felszólalásában követelte, hogy a dán karikaturistát a terroristákkal azonos módon kell megbüntetni.
Tiltakozó megmozdulást tartottak a Fülöp-szigetek muzulmánok lakta déli részén is. Több százan vettek részt a szigetország fővárosától, Manilától csaknem 900 kilométerre délre fekvő Cotabato főterén rendezett tüntetésen. A tiltakozók elégettek egy dán zászlót, és bojkottot hirdettek a skandináv ország termékeire. Az egészében véve békés tüntetés résztvevői követelték emellett, hogy a dán kormány tegyen lépéseket az ellen a lap ellen, amelyikben először megjelentek a kifogásolt rajzok.
A Fülöp-szigetek lakóinak túlnyomó része római katolikus vallású, az ország déli részén élő muzulmán kisebbség szakadár szélsőségesei azonban három évtizede harcot folytatnak a központi kormányzat ellen.
Dánia kedden azt tanácsolta Indonéziában tartózkodó állampolgárainak, hogy hagyják el a délkelet-ázsiai muzulmán országot, mert a karikatúrák miatt veszélybe kerülhetnek. A jakartai dán nagykövetséget szinte minden nap megdobálják tüntetők a botrány kipattanása óta. Az ország legalább négy városában tartottak kedden is tüntetést.
Óvatosságra intette a muzulmán országokban tartózkodó állampolgárait Ausztrália és Új-Zéland is. Ausztrália ideiglenesen bezáratta a palesztin területeken található képviseletét, mert az egy épületben van a dán képviselettel.
Az Egyesült Államok kiegyensúlyozottságra törekedve hétfőn úgy foglalt állást, hogy megérti a muzulmánok felháborodását a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákon, de szeretné, ha a keresztény és zsidóellenes megnyilvánulásokat is elítélnék. Washington Szaúd-Arábia segítségét kérte a muzulmán világon végigsöprő indulatok lecsendesítésére. Scott McClellan fehér házi szóvivő arra buzdított "minden kormányt, hogy tegyen intézkedéseket a feszültség csökkentésére és az erőszak megakadályozására".
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Sean McCormack hétfőn arról beszélt, hogy Szaúd-Arábia vezetői élen járhatnának a nyugalom helyreállításában, és vannak más országok is a térségben, amelyek hasonló szerepet tölthetnének be.
McCormack hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok erélyesen elítéli az erőszakos cselekményeket. David Welch külügyi helyettes államtitkár a hét végén magához kérette Szíria nagykövetét, hogy erélyes tiltakozásának adjon hangot a damaszkuszi dán nagykövetség felgyújtása miatt, és elítélje azt.
Az iszlám vallásalapító prófétáról készült karikatúrák, amelyek óriási felháborodást keltettek a muzulmán világban, a Jyllands-Posten című dán újságban jelentek meg tavaly szeptemberben. A gúnyrajzokat idén januárban előbb egy norvég, majd számos további európai lap utánközölte.
MTI - fideszfrakcio.hu