Eltörölnék az őstermelők iparűzési adóját
A négy évvel ezelőtt alapított Új Szövetség Magyarországért is állít listát és indít képviselőjelölteket Makón.
Dátum: 2002-10-02 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:47.406252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jobboldali értékeket valló párt helyi szervezetének szóvivője, Hadik György elmondta: szakértői gárdájuk elsősorban a földművelés, a kisárutermelés kérdéseivel foglalkozik. Makó fejlődése szempontjából fontos, hogy a város népességmegtartó képessége erősödjön. A kor igényeihez kell igazítani a mezőgazdaság itteni termékszerkezetét, fontos a hungarikum termesztése mellett a biotermékek előállítása. Az ipari park betelepítésével el kell érni, hogy ami itt terem, azt itt is dolgozzák fel. El kell törölni az őstermelők iparűzési adóját és ingyenes agrártanácsadó irodát kell alapítani. A közbiztonság javítására is szükség van, hiszen "nem születik mindenki Schwarzeneggernek". Az oktatás és a politika terén morális megújulásra van szükség - vallja az Új Szövetség.
A párt Martonosi György polgármesterjelöltet támogatja és önálló képviselőjelölteket is indít.
Délmagyarország online - fidesz.hu