Bizottsági igen a Fidesz turizmusfejlesztési stratégiájára
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága keddi ülésén a fideszes képviselők által készített, a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét.
Dátum: 2006-02-07 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:52.422269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bánki Erik fideszes képviselő, a javaslat egyik kidolgozója közölte: az intézkedési terv a turizmusfejlesztési stratégia "lelke", ezért a stratégia megvalósulásához szükséges, hogy a parlament országgyűlési határozatban kötelezze a kormányt a feladatok elvégzésére.
Bánki Erik szerint minél magasabb szintű a döntés, annál valószínűbb a végrehajtása. Így fontosnak tartja, hogy valamennyi párt egyetértésével valósuljon meg a stratégia. A képviselő hozzátette: a Fidesz turisztikai munkacsoportjának célja, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben önálló operatív programként szerepeljen a turizmus. Véleménye szerint az országgyűlési határozat ezt a célt is támogatná.
A Fidesz javaslata - egyhangú támogatással - ősszel kerül az Országgyűlés napirendjére.
MTI - fideszfrakcio.hu