Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdaságélénkítés Makón

A polgári erők nem várnának a multik megjelenésére, azonnal hozzálátnak gazdaságélénkítő programjuk megvalósításához - hangzott el a Fidesz, az MDF és a kisgazdák közös makói polgármesterjelöltjének sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-10-02 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:47.733298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Makón az elmúlt tíz évben ezer munkahely szűnt meg, a város lélekszáma hat százalékkal csökkent és megélhetési lehetőségek híján felerősödött a fiatalok elvándorlása. Azok, akik maradtak, szinte naponta keresik meg Martonosi Györgyöt, a polgári oldal helyi polgármesterjelöltjét, hogy parlamenti képviselőként járjon közbe a távolsági buszjáratok sűrítése érdekében, mert reggelente el kell utazniuk Makóról, ha dolgozni akarnak.

A polgári programalkotó műhely gazdasági tanulmányát ismertető polgármester-aspiráns elmondta: mindez azért alakult így, mert a város elszalasztotta lehetőségeit a munkahelyteremtésre. A majdani polgári önkormányzat elsősorban ezt a hiányt szeretné pótolni többek között azzal, hogy a korábbinál komolyabb apparátussal keres befektetőket munkahelyteremtő beruházásokra - mondta Martonosi György sajtótájékoztatóján, a város széli ipari park üresen álló területén.

A programalkotó műhely szakemberei közül Kotormán Antalné közgazdász, a pénzügyi bizottság egykori elnöke beszélt a gazdasági program részleteiről. Mint elhangzott, a polgári önkormányzat filozófiája szerint nem szabad arra várni, hogy az autópályával együtt ideérjenek a multik: minden lehetséges eszközt azonnal fel kell használni a gazdaságélénkítés érdekében. Ezek sorában jelentős lesz például az őstermelői iparűzési adó eltörlése, a kommunális adó csökkentése és az iparűzési adóbevételekből képzett, helyi vállalkozókat segítő alap. További lehetőség, hogy az önkormányzat intézményrendszerének korszerűsítésére makói vállalkozókat kér fel. Ezzel az itt élők, a tíz éve munkára hiába várók hitét, önbecsülését is szeretnék visszaadni, hiszen sokan úgy érzik: nincs szükség rájuk saját városukban.

Kotormán Antalné elmondta: a polgári gazdasági programon hét-nyolc, kizárólag makói, a város iránt elkötelezett, de politikailag független szakember dolgozott az elmúlt jó néhány hétben.

Szabó Imre - Délmagyarország online

Kapcsolódó elemek