Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy horvát hetilap leközölte a Mohamed-karikatúrákat

A Nacional horvát hetilap legfrissebb, kedden utcára került számában leközölte a Mohamed prófétát ábrázoló, a muzulmán világban óriási felháborodást kiváltó összes karikatúrát, hatot közülük mindjárt a címlapon.


Dátum: 2006-02-07 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:54.833510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horvátország egyik legbefolyásosabb lapja a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának védelmével indokolta döntését.

"A rajzok, amelyek megrengették Európát" - díszeleg az e heti, kedden megjelent szám címlapján hat gúnyrajz társaságában. Az újság a belső oldalakon utánközölte mind a 12 karikatúrát, amelyek először tavaly szeptemberben jelentek meg a Jyllands-Posten című dán lapban. Európai lapokban való közelmúltbeli újraközlésük nyomán haragra gerjedt a muzulmán világ.

A horvát kormány elhatárolódott a Nacional döntésétől, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hetilap is beleártotta magát az ügybe. "A horvát kormány nézete szerint a mások vallását, nemzetiségét, faját vagy világnézetét becsmérlő és kigúnyoló cikkeknek nincs helyük a médiában"- áll a zágrábi kormány közleményében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek