Szabó Gyula lett a nemzet színésze
A nemzet színészévé választották Szabó Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt: az Agárdy Gábor halálával megüresedett helyről kedden döntöttek a nemzet színészei.
Dátum: 2006-02-07 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:56.105326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első ízben 2000-ben odaítélt elismerést a jutalmazottak életük végéig viselik; a kitüntető címet egyszerre tizenketten birtokolhatják; ha valamelyikük meghal, a címet a többiek újraadományozzák.
A nemzet színészei szűk körben, a sajtónyilvánosság teljes kizárása mellett tanácskoztak kedden a Nemzeti Színházban.
Szabó Gyula 1930. július 15-én született. Játszott többek közt Molnár Ferenc, Shakespeare, Bulgakov, Stendhal és Katona József színműveiben; legemlékezetesebb Hábetler Jánosként volt Fejes Endre Rozsdatemető című regényének drámaváltozatában és Tiborcként Katona Bánk bánjában. Szinte minden művészeti elismerést megkapott. Jászai Mari-díjjal 1959-ben és 1962-ben tüntették ki, érdemes művész címet 1972-ben kapott. A filmkritikusok díját 1975-ben nyerte el, kiváló művész lett 1981-ben, a Budapestért Díjat 1996-ban adományozták neki.
Sokoldalú művészi pályája elismeréseként, emlékezetes színházi- és filmszerep-formálásaiért 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
A Nemzet Színésze elismerést a Nemzeti Színház Rt. hívta életre, a kitüntető címet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományozza annak, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, 62. életévét betöltötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán, vagy húsz évadot, évadonként legalább egy szerepben a Nemzeti Színház színpadán töltött. A nemzet színészei életük végéig havi 500 ezer forintos juttatást kapnak.
Az első alkalommal 2000. augusztus 22-én odaítélt címet Agárdy Gábor, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Máthé Erzsi, Psota Irén, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre és Törőcsik Mari kapta meg. Sinkovits Imre helyét 2001-ben Avar István, Lukács Margitét 2002-ben Komlós Juci, Bessenyei Ferencét pedig tavaly Zenthe Ferenc örökölte meg.
radio.hu - fideszfrakcio.hu