Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ócska importhús árasztja el Magyarországot

A luxuskormány kiszolgáltatta a magyar gazdákat a multinacionális érdekeknek, ezért vannak ma lényegesen rosszabb helyzetben a termelők és a magyar fogyasztók, mint négy éve.


Dátum: 2006-02-07 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:58.830223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Élelmiszernek mondott importszemét árasztja el Magyarországot; az emberek egyre silányabb, esetenként az egészségre súlyosan veszélyes külföldi termékekkel találkoznak az üzletekben. Eközben a jó minőségű árut előállító magyar gazdák a tönk szélére kerültek, mert a kormány megvonta a támogatást a magyar agrárium legfontosabb szereplőitől: a családi gazdaságoktól.

A magyar emberek egészségének védelménél nincs fontosabb, a Magyarországra tartó szennyezett mezőgazdasági termékek behozatalát meg kell akadályozni, nem pedig utólag sajnálkozni felette, ahogy ezt a mostani kormányzat eddig tette!

Budapest, 2006. február 7.

Font Sándor,

a Fidesz mezőgazdasági programjának szóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek