Rosszabbul élünk, mint négy esztendővel ezelőtt
Az Medgyessy-Gyurcsány kabinet sikertelen kormányzásának eredményeként ma rosszabbul élünk, mint négy esztendővel ezelőtt. Akkor 400 ezer új munkahelyet ígértek, ezzel szemben 400 ezer embernek nincs munkája Magyarországon. Emellett, további 300 ezer embernek nincs biztos kenyérkereseti lehetőség a kezében, mert csak időnként kap munkát, tartós állása nincs - reagált Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Barcson elmondott beszédére.
Dátum: 2006-02-07 21:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:02.261335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Munkahely, munkahely, munkahely..." ismételgette Gyurcsány Ferenc mindhiába, mert az MSZP-SZDSZ koalíció ígéreteivel ellentétben a fiatalok helyzete is romlott, hiába tanulnak, mégsem tudnak elhelyezkedni. 72 százalékkal több pályakezdő munkanélküli a mérlege a Medgyessy-Gyurcsány-kormány tevékenységének.
A nyugdíjasok is rosszabb helyzetben vannak. A gyógyszerkészítményekért ma sokkal többet kell fizetniük, mint az szükséges. Van olyan ingyenesnek ígért szívgyógyszer, mely 109 százalékkal kerül többe. Emellett 67 százalékkal magasabb lett a gáz ára. A fővárosban pedig 98 százalékkal emelkedett a diák és a nyugdíjas bérlet ára.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány mindeközben luxuskiadásokra költötte az adófizetők forintjait. Tízmilliárdokat úsztak el luxusautók, mobiltelefonok, bútorok beszerzésére, valamint az indokolatlanul felduzzasztott állami vezetői réteg eltartására.
Változásra van szükség annak érdekében, hogy a luxuskormányzásnak véget lehessen vetni. Változásra van szükség, hogy az emberek érdeke legyen az első.
Budapest, 2006. február 7.
Révész Máriusz
szóvivő
fideszfrakcio.hu