Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Júniusban tarthatják a szlovák előrehozott választásokat

A szlovák parlamenti pártok vezetői megállapodtak kedden este, hogy június 17-ét javasolják az előre hozott parlamenti választások időpontjának - jelentette be a szlovák parlament szóvivője.


Dátum: 2006-02-08 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:02.848529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Michal Dyettert közölte, hogy mindegyik parlamenti párt támogatja ezt a javaslatot, amelyet Mikulás Dzurinda kormányfő, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata párt (SDKÚ-DS) elnöke terjesztett elő.

A parlamentben képviselői mandátummal bíró kilenc párt vezetője a kedd esti egyeztetésen abban állapodott meg, hogy a kormány már másnap előkészíti a vonatkozó törvénytervezetet és benyújtja a parlamentnek.

A házelnöki tisztséget átmenetileg betöltő Bugár Béla várhatóan csütörtökre összehívja a parlament ülését, és a képviselők még aznap jóváhagyhatják az előre hozott választás időpontját június 17-re kitűző törvényt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek