Az indonéz külügyminiszter bírálja az iszlám radikálisokat
Radikális csoportok világszerte kihasználják a muzulmánok általános felháborodását a Mohamed-gúnyrajzok miatt, és a karikatúrák publikálására adott reakció aránytalanná vált - vélekedett szerdán az indonéz külügyminiszter.
Dátum: 2006-02-08 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:07.989864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hasan Wirajuda szerint a gúnyrajzok sértik az iszlám közösséget, és világszerte munícióval szolgálnak radikális csoportok számára, amelyek saját céljaikra aknázzák ki a helyzetet; így az egész ügy túlnőtt önmaga jelentőségén.
Indonézia - a világ legnépesebb muzulmán országa - már korábban elítélte a gúnyrajzokat. Az országban szétszórtan folytatódtak a tüntetések a karikatúrák publikálása miatt, de Indonézia méretei mellett ezek jelentékteleneknek tekinthetők.
A rendőrség közölte, hogy szerdán kihallgatták a Peta magazin két szerkesztőjét, miután ez a 3 ezres példányszámú lap szintén megjelentette a Mohamed-karikatúrákat. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a publikálással a szerkesztőség nem valósított-e meg bűncselekményt. A Peta főszerkesztője, Abdul Wahad Abdi bocsánatot kért a karikatúrák utánközléséért. A The Jakarta Post című lapban nyilatkozva azt mondta, nem vezérelte ártó szándék a szerkesztőséget, amikor a karikatúrák közlése mellett döntött, nem állt szándékukban megsérteni vagy becsmérelni az iszlámot.
MTI - fideszfrakcio.hu