Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földrengés Törökországban

Közepes erősségű földrengés volt hajnalban Törökország észak-nyugati részén, nem messze Isztambultól. Helyi idő szerint 6 óra 7 perckor négy és feles erősségű rengést észleltek. Negyedórán belül még kétszer mozdult meg a föld Adapazarinál, de ezek erőssége már nem érte el a négyes erősséget.


Dátum: 2006-02-08 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:08.932238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Károkról, sérültekről egyelőre nem számolt be az Anadolu hírügynökség. Ugyanebben a körzetben volt 1999-ben az utóbbi idők legsúlyosabb földrengése, amelyben több mint 17 ezren haltak meg.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek