Európai magatartáskódexet a sajtó túlkapásai ellen
A Kereszténydemokrata Néppárt elítéli azokat a szakszerűtlen nyilatkozatokat, amelyek el próbálják kendőzni a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák magyarországi közlése nyomán keletkezett veszélyeket.
Dátum: 2006-02-08 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:10.408108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány nem ellenőrizheti, hogy mi jelenjék meg a sajtóban, de a sajtószabadságra való hivatkozás álságos egy olyan országban, amelynek fővárosában el kell távolítani a főpolgármestert kritizáló hirdetményeket, s ahol politikai szervezetek nem rendezhetnek utcai plakátkiállítást, sőt még a filmszemlén levetíthető alkotásokat is cenzúrázni próbálják, ha azokban a hatalom intézkedéseit kifogásolják. A sajtószabadság mostani védelmezői ezekben az esetekben nem szólaltak meg, így azt a benyomást keltik, hogy csak saját fajgyűlölő érzelmeiket rejtik a média függetlenség leple alá. A kereszténydemokraták emlékeztetnek arra, hogy a liberális alapelvek közé tartozik annak elismerése, hogy az egyik szabadságának a másik jogos érdeke szab határt. Ekként a sajtószabadságnak is korlátot jelent a jó ízlés és a mások véleményének, különösen hitbeli meggyőződésének tiszteletben tartása. A KDNP - miközben megérti vallási érzelmeikben megsértett emberek elkeseredését - helyteleníti, ha ennek erőszakos cselekményekkel és egész országok általánosító megbélyegzésével adnak hangot. A Mohamed karikatúrák okozta veszélyeket viszont nem szabad eltagadni, hanem az Európai Bizottság nyomán megoldást kell keresni. A Kereszténydemokrata Néppárt így várakozással tekint Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos úrnak a sajtószabadosságot megállító sajtókódex tervére, s reméli, abban a Deák Ferenc által elképzelt hazugság tilalom is helyt kap majd.
Budapest, 2006. február 8-án.
Dr. Surján László
európai képviselő, a KDNP alelnöke