Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tisza jegén csempésztek cigarettát

A Tisza jegén át három és fél millió forint értékű cigarettát hoztak ukrán árucsempészek magyar területre Tiszabecsnél - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-02-08 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:10.704786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csempészek kedden késő este, a határőrök gépkocsijának fényét látva indultak át magyar területre a befagyott folyón, feltehetően azt hitték, hogy megrendelőjük jött az ígért áruért - mondta Tanyik József.

Az alezredes tájékoztatása szerint az ukránok négy sporttáskában, illetve tíz kartondobozban hozták át a cigarettát, s rakták le a Tisza partjára, majd miután észrevették, hogy a megrendelő helyett a határőrök kocsija tart a helyszínre, a hétezer doboz dohányárut hátrahagyva, visszamenekültek a szomszédos országba.

A sajtóreferens megjegyezte: a csempészek felkutatására az ukrán határőrség megtette a szükséges intézkedéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek