London is új ENSZ-határozatot sürget
A brit kormány szerdán elutasította az ENSZ és Irak között előző nap létrejött megállapodást a nemzetközi fegyverzetellenőrök Irakba történő visszatéréséről.
Dátum: 2002-10-02 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:49.270584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jack Straw brit külügyminiszter szerdai közleményében arra figyelmeztetett, hogy a Bécsben megszületett egyezség nem lehet alternatívája egy új ENSZ-határozatnak, amely szabad bejárást biztosít minden olyan iraki létesítménybe, amelyekkel kapcsolatban felmerül a vegyi és biológiai fegyvergyártás gyanúja.
A külügyminiszter ugyan üdvözölte a Hans Blix, az ENSZ-ellenőrök vezetője által Bécsben elvégzett munkát, de úgy vélte, hogy Irak részéről bármilyen előrelépés az ENSZ részéről történő nyomás és az erővel való hiteles fenyegetés eredménye.
Kijelentette: ez a munka azonban nem helyettesítheti egy új, szigorúbb ENSZ-határozat elfogadását a Biztonsági Tanácsban. Straw új határozatot sürgetett, amely megadja a lehetőséget Szaddám Huszeinnek a választásra aközött, hogy csendben teljesíti az ENSZ határozatait, vagy a nemzetközi közösség teljes katonai erejével néz szembe.
MTI - fidesz.hu