Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zavargásoktól tartanak a prágai NATO-csúcs idején

Megnőtt a biztosítások iránti kereslet a prágai belvárosi kereskedők körében, mert attól tartanak, hogy a NATO novemberi csúcstalálkozója idején utcai zavargások lesznek a cseh fővárosban - írja szerdai számában a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.


Dátum: 2002-10-02 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:49.628007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság szerint a belvárosi kereskedőket erre a lépésre leginkább a Nemzetközi Valutaalap 2000 szeptemberi ülése idején Prágában lezajlott utcai tüntetések emléke s tapasztalatai késztetik. Akkor mintegy 12-15 ezer ember tüntetett néhány napon át Prágában a globalizáció ellen, s a belvárosban súlyos utcai összecsapásokra került sor. Bár számos kereskedő a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűlésének idejére bezárt, illetve bedeszkázta üzletének kirakatát, a tüntetők több bankot, gyorséttermet megtámadtak, s komoly anyagi károk keletkeztek. Néhány cseh biztosító ezért most különleges "alkalmi" biztosítást kínál az érintetteknek a NATO-csúcs idejére. A biztosítások főként a vandalizmus, illetve a terrorizmus okozta vagyoni károkra vonatkoznak. Ugyanakkor az egyik biztosító rendkívüli biztosítást kínál a rendőröknek is, akik várhatóan ismét összecsapnak a tüntetőkkel.

A cseh belügyminisztérium kimutatása szerint eddig több mint negyven tiltakozó utcai nagygyűlést és megmozdulást jelentettek be különböző hazai és nemzetközi, főleg baloldali szervezetek. A tanácskozás helyszínét és a cseh főváros rendjét mintegy 12 ezer rendőr és majdnem ötezer katona igyekszik majd biztosítani.

A NATO csúcstalálkozójára november 21-22-én kerül sor. A rendezők 46 ország államfőjét, miniszterelnökét, valamint védelmi és külügyminiszterét várják a cseh fővárosba. A hivatalos vendégek száma mintegy 2500-ra tehető. Rajtuk kívül mintegy 3000 újságíróval és több mint 20 ezer tüntetővel is számolnak a cseh hatóságok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek