Anyanyelvi felsőoktatást kérnek a Babes-Bolyai Egyetem magyar oktatói
A román állami vezetésnek biztosítania kell a másfél milliónyi magyar nemzeti kisebbség számára az anyanyelvi felsőoktatást - hívta fel a figyelmet a Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik adjunktusa abban a levélben, amelyet az Európai Bizottság elnökének, valamint Románia elnökének, illetve miniszterelnökének küldött szerdán.
Dátum: 2006-02-08 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:17.696788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hantz Péter, a kolozsvári Bolyai Egyetem újraindításáért és állami támogatásáért emelte fel szavát budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján, az intézmény magyar oktatói 83 százalékának képviseletében.
Az említett levelet 80 nemzetközi egyetemi oktató, továbbá 6 Nobel-díjas professzor is támogatólag aláírta.
Hantz Péter utalt arra, hogy a magyar tannyelvű egyetem 1959-ig működött Romániában, akkor Ceausescu politikai győzelmeként olvasztották be a Babes-Bolyai Tudományegyetembe.
Magyarország kormánya két magánegyetemet is fenntart Erdélyben, a romániai magyar fiatalok számaránya ugyanakkor a felsőoktatásban jóval a demográfiai arányok alatt van - áll az újságíróknak is kiosztott nyílt levélben. Az adjunktus közölte: Európában sikeresen működik számos olyan felsőoktatási intézmény, melyeken egy nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás. Az anyanyelvi, államilag támogatott felsőoktatás előnyeit élvezhetik többi közt a spanyolországi katalánok, a norvégiai számik, valamint a finnországi svédek.
Kitért arra is: engedetlenségi mozgalmat indítanak az intézményben, ha nem teljesítik követelésüket, amelyért az erdélyi magyar értelmiség csoportjai 1990 óta küzdenek.
MTI - fideszfrakcio.hu