Mi ez a büdös lárma Jean? - Megérkeztünk Budapestre, Uram!
Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint Budapest levegőjében a porrészecskék koncentrációja jó ideje az egészségügyi határérték két-háromszorosa - írja a Népszava. A Levegő Munkacsoport adatai szerint a szennyezettség a belső kerületekben 2004-ben 140, 2005-ben 163 napon át haladta meg az egészségügyi határértéket. Talán ezért is költözött ki Budakeszire Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor.
Dátum: 2006-02-08 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:19.556544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy jogszabály 35 ilyen nap után azonnali intézkedéseket ír elő. Egy másik jogszabály azonban nem teszi lehetővé a szmogriadó elrendelését csupán a részecskeszennyezés miatt. Egy, az Európai Bizottság megbízásából készült tanulmány szerint egy magyar állampolgár egy évet veszít életéből a részecskeszennyezés miatt. Hathatós intézkedésekkel azonban az életvesztés tartama a felére csökkenne.
Budapesten és Miskolcon a legrosszabb a helyzet
Az elmúlt időszakban az ország nagyobb városaiban a légszennyezettség kritikussá vált. Budapesten és Miskolcon a legrosszabb a helyzet. Pesten a szennyezés esetenként az egészségügyi határérték kétszeresét is meghaladja. A problémát fokozza, hogy a szennyezés jelentős részét az ultrafinom részecskék (PM 2,5) teszik ki. E kis részecskék a légutak mélyére lejutva súlyosan károsítják az egészségünket. A fővárosban a légutakat, szemet, nyálkahártyákat irritáló nitrogénoxidok koncentrációja is eléri a határérték dupláját. Miskolcon a finompor (PM 10) szennyezés különösen magas. Ez a légszennyezés hozzájárulhat többek között a daganatos megbetegedések kialakulásához.
Budapesten visszafordíthatatlan károsodást okoz a folyamatos, erős lárma - írja a Blikk. Bármilyen hihetetlen, a magyar lakosság tizede, azaz egymillió ember hallássérült. A nagyvárosok - különösen Budapest - állandó dübörgése több kárt okoz, mint egy hangos gyárban való munka. A magyar fővárosban élőknek a megszabott 65-ös határértékhez képest gyakran 78-80 decibelnyi lármát kell elviselni.
- Általános tapasztalat, hogy a város majd' minden pontján túllépi a kritikus értéket a zaj mértéke - mondja Millei Lajos igazságügyi zajszakértő, az első számú magyar zajmérő szakember, és magasba emeli készülékét. Kisvártatva megjelenik a szám: a Deák téren 78 decibelnyi zaj dörömböl a járókelők dobhártyáján. Ugyancsak túllépte a határt az Oktogonnál és a Moszkva téren a lárma. Az előbbi helyen a szakember 76 körüli, az utóbbin egy teherautó konvoj elhaladtakor viszont már több mint 84 decibelt mért.
Zavar ez a büdös lárma! Mit tegyek Jean? Tegye át máshová a hivatalát, Uram!
fideszfrakcio.hu