Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Afrikában is megjelent a H5N1

A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 jelű vírusát, sőt annak is egy nagyon veszélyes genetikai összetételű változatát mutatták ki egy nigériai nagyüzemi baromfitelepen, ami a H5N1 első afrikai megjelenésének számít - jelentette be szerdán a párizsi székhelyű.


Dátum: 2006-02-08 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:20.135488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A betegséget a Nigéria északi részén fekvő Kaduna szövetségi államban, egy Jaji nevű faluban található telepen mutatták ki elhullott baromfiban, és a nigériai hatóságok hivatalosan értesítették erről a világszervezetet.

A H5N1 vírust és annak erősen patogén jellegét az OIE padovai laboratóriumában azonosították, illetve állapították meg. A laboratórium tovább vizsgálja a vírus genetikai összetételét, azt hogy mennyiben azonos a másutt ismert H5N1 vírussal.

A nigériai hatóságok azonnal elrendelték a telep állományának megsemmisítését, és a térség köré egészségügyi kordont vontak - olvasható az OIE közleményében.

A szervezet közölte: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) együtt közösen kidolgozza, hogy milyen intézkedéseket hozzanak a vírus afrikai megjelenésére válaszul. Szakértők egy csoportját küldik a nigériai falu térségébe.

Egészségügyi szakértők már korábban is féltek attól, hogy a madárinfluenza halálos változata eljut Afrika szegény és a központi hatóságok ellenőrzése alól jórészt kicsúszó részeire, ahol sokan nevelnek baromfit saját célra.

mtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek