Demeter Ervin: növekvő munkanélküliség Hevesben
Hevesben is rosszabbul élünk mint négy éve, ugyanis csak az elmúlt egy évben ezerrel nőtt a munkanélküliek száma a megyében - jelentette ki Demeter Ervin szerdán Egerben.
Dátum: 2006-02-08 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:22.225937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez azt jelenti, hogy 2005 december végén a munkaügyi központ 15.508 munkanélkülit tartott nyilván a megyében, ami 6,3 százalékos bővülést jelent 2004 decemberéhez képest - közölte a Fidesz egri egyéni képviselőjelöltje, volt titokminiszter, a párt Valódi elszámolás elnevezésű programsorozata keretében megtartott sajtótájékoztatóján.
Ez összecseng az országos tendenciákkal, amelyek szerint a 2002-es 5,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta, vagyis kijelenthetjük, hogy az MSZP a munkanélküliség pártja - tette hozzá a politikus.
Ezzel kapcsolatban felidézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavait, miszerint "Magyarország akkor erős, ha minden polgára dolgozhat", amiből levonta a következtetést: az elmúlt másfél évben folyamatosan gyengült az ország, hiszen ez alatt az időszak alatt 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
Kiemelte: ebben a helyzetben olyan kormányra van szükség, amely nem csupán beszél a munkahelyteremtésről, hanem megvalósítja azt. Reményeink szerint ilyen lesz a választásokat követően a Fidesz által alakított kormány - mondta Demeter Ervin.
MTI - fideszfrakcio.hu