A luxuskormány minisztere 20 millióért vesz matyó babákat
Mintegy 20 millió forint értékben vásárolt kristálypoharakat, porcelán tálalóedényeket, és különféle népi iparművészeti tárgyakat a Honvédelmi Minisztérium - tudta meg a HavariaPress.
Dátum: 2006-02-08 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:26.694186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A különösen nagy értékű dísztárgyak a HM Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatalához kerültek, ahol a hírügynökség kérdésére protokolláris célokkal indokolták a vásárlást.
Arra kérdésre viszont, hogy ennyi pénzért hány darab kristálypoharat, vázát matyóbabát vagy csikóbőrös kulacsot vásároltak azt válaszolták, hogy a megkötött szerződések - a közzétételi kötelezettségnek megfelelően - az aktuális Honvédelmi Közlönyben megjelentek. Itt viszont a darabszámról, mennyiségről szóló adatok nem találhatóak. Újbóli megkeresésre, a honvédség szóvivője sem tudott tájékoztatást nyújtani, hogy hány matyó babát illetve csikóbőrös kulacsot rejt a mostani beszerzés, sem arról, hogy a népi iparművészeti tárgyak mit takarnak pontosan. Az egyébként hajók és repülőgépek nagykereskedelmével is foglalkozó beszállító szentesi cég, a hírügynökség kérdésére pedig - üzleti titokra hivatkozva - nem akart nyilatkozni az ajándéktárgyak mennyiségéről. A cég ügyvezetője, Juhász Attila cáfolta azt, hogy bármilyen rokoni szálak fűznék a jelenlegi honvédelmi miniszterhez, mint azt elmondta, Juhász Ferenccel csupán névrokonok, és a megbízást közbeszerzés útján nyerték el. A hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó szakértők szerint, megkérdőjelezhető ilyen és hasonló dísztárgyak ekkora értékű beszerzésének indokoltsága, különösen, ha az - ahogy azt a honvédségi tárca közölte - mindössze két év alatt kerülnek felhasználásra.
Forrás: HavariaPress