Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgrádban őrizetbe vették Mladic egyik segítőjét

Őrizetbe vett a szerb rendőrség egy volt boszniai szerb tisztet, aki közel áll a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokhoz - közölték a nyomozáshoz közel álló forrásból.


Dátum: 2006-02-09 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:32.465958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a neve elhallgatását kérő tisztségviselő szerdán elmondta, a szerb rendőrség két nappal korábban fogta el Sasa Badnjart, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített Mladicnak rejtőzködni, kibújni a felelősségre vonás alól.

Ratko Mladic - és Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök - ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) emelt vádat az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnök, valamint népirtás miatt. Mladic és Karadzic a háború vége óta bujkál a felelősségre vonás elől.

Sasa Badnjar őrizetbe vételével a szerb rendőrség két héten belül Mladicnak már a második segítőjét fogta el. Január végén Jovo Djogót, a boszniai szerb fegyveres erők volt ezredesét, Mladic testőrségének egykori parancsnokát tartóztatták le Belgrádban.

Carla Del Ponte, az NT főügyésze azt állítja, hogy Mladic Szerbiában rejtőzködik, és ehhez a szerbia-montenegrói hadsereg egyes tisztjei nyújtanak számára segítséget. Belgrádi tisztségviselők rendre visszautasították a főügyész állításait.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek