Csak a luxusnyugdíjasnak nem kell a 14. havi nyugdíj
Íme, egy karakán nyugdíjas, aki "feltétlenül nemet mond" a 14. havi nyugdíjra. Nem más ő, mint bizonyos Jankovits György. És nem fogják elhinni, hogy a Jankovits által vezetett Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége az MSZP Köztársaság téri székházában székel...
Dátum: 2006-02-09 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:38.298521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnökkel együtt bátran sajtótájékoztatót tartó nyugdíjasvezér kezdeményezte, hogy az Idősügyi Tanács állásfoglalásban szólítsa fel a pártokat: tartózkodjanak a nyugdíjasok biztonságát veszélyeztető javaslatoktól.
Ezt is nyilván a Köztársaság téren ötölte ki a jó Jankovits, akinek Gyurcsány anyja Katussal ellentétben nem kell azzal múlatni idejét, hogy aggódva nézzen a gázórára, mert az MSZP-székház negyedik emeletén másról illik gondolkodni.
Jankovits György egyébként is régóta naprakész kampányember. Még pártváltásra is kész volt, hiszen 1994-ben még a Munkáspárt színeiben kísérelt meg mandátumot szerezni. 1998-ban azonban már az MSZP országos listáján szerepelt, szervezete pedig - magát Jankovitsot idézzük - 2002-ben részt vett a szocialisták programjának megalkotásában. Tavaly augusztusban Jankovits állami kitüntetést is kapott.
Mindezek tetejében Jankovits és MNYEOSZ-ba belelépett nyugdíjas testvérei albérlők is - a Köztársaság téren a negyedik emeleten.
fideszfrakcio.hu