Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányék megfeddik a nyugdíjasokat, mert rosszabb helyzetben vannak, mint négy éve

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány az áremelések kormánya. A gáz árát 67 százalékkal, a villanyáramét 38 százalékkal, az ingyenesnek ígért szívgyógyszerek árát 109 százalékkal, a nyugdíjasok BKV bérletének árát duplájára emelték - írja közleményében Deutsch-Für Tamás frakcióvezető-helyettes.


Dátum: 2006-02-09 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:42.166381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rezsiköltségek megállíthatatlan növekedése kapcsán a Nemzeti Petíció támogatásakor, a Nemzeti Konzultáció és az évértékelő beszélgetések során a nyugdíjasok maguk mondták el, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve. Méltatlan és az idős emberekkel szembeni tiszteletlenség, hogy a miniszterelnök és a kormányszóvivő megfeddi a nyugdíjasokat azért, mert rosszabb helyzetben vannak, mint négy évvel ezelőtt.

A magyar átlagnyugdíj havi 67 ezer forint. A nyugdíjasok több mint felének, közel egymillió-hétszázezer embernek havonta 67 ezer forintból, vagy ennél is kevesebb nyugdíjból kell megélnie. Az idős embereknek ebből az összegből kell hónapról hónapra kifizetniük a folyamatosan növekvő gáz és a villanyszámlát, megvenniük az egyre drágább gyógyszereiket.

Gyurcsány Ferenc havi jövedelme - a 2005-ben benyújtott vagyonnyilatkozata alapján -8.376.871 Ft.

Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy kormányzása alatt megfékezte volna az áremeléseket, hárommillió nyugdíjas honfitársunkkal hadakozik.

A szocialista párt, s maga a kormányfő is az elmúlt években, annyi teljesítetlen ígéretet tett, hogy szinte már nehéz számon tartani. Gyurcsány Ferenc alig két hónappal ezelőtt a Parlamentben azt ígérte, hogy 2006-ban nem emelik a lakossági gáz árát. A kormány az ígéret ellenére január 18-tól titokban 7,1%-kal felemelte a lakossági gáz árát. A magyar nyugdíjasok, a magyar családok érdekében felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a januári gázáremelési döntést!

Budapest, 2006. február 9.

Deutsch-Für Tamás

Frakcióvezető-helyettes

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek