Bevezetjük a 14. havi nyugdíjat és megépítjük 4-es metrót
A Fidesz szerint reális a 14. havi nyugdíj egy cikluson belüli bevezetése - közölte az ellenzéki párt elnöke a Tv2 Tények Este című műsorában csütörtök éjszaka, majd a budapesti 4-es metró megépítése és külvárosi vasúthálózat létrehozása mellett érvelt.
Dátum: 2006-02-10 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:45.452395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta: a 14. havi nyugdíjat - a jelenlegi kormány által bevezetett 13. havi nyugdíjhoz hasonlóan -, évente egy-egy hét kifizetésével lehetne négy év alatt bevezetni.
"Ha a gazdaság jobban működik, akkor ezt lehet gyorsabban működtetni, de az egy cikluson belüli bevezetést (...) mindenképpen reálisnak tartjuk, vállaljuk is" - hangsúlyozta.
Mint mondta, országjárásán azt tapasztalta, hogy sok nyugdíjas támogatja a fiatalokat, akik iskolai tanulmányaikat befejezve nem tudnak elhelyezkedni. Megjegyezte, hogy a pályakezdők munkanélkülisége "történelmi rekordot" dönt ma Magyarországon.
Orbán Viktor szerint a nyugdíjasok ezt a pénzt egyfajta családtámogatásra fordítanák majd, "(...) jó helyre megy a pénz" - mondta.
A 14. havi nyugdíj előfeltételének nevezte, hogy a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra csökkentsék a tb-járulék mértékét. "Ha ez bekövetkezik, akkor mi egész biztosak vagyunk abban, hogy munkahelyek fognak létre jönni" - jelentette ki, hivatkozva arra, hogy 1999-ben a járulékcsökkentés módszere már bevált.
Budapest fejlesztése kapcsán Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ez elmúlt négy évben sem épült egyetlen méter metró sem.
Úgy fogalmazott: "Nem tartom igazságosnak, hogy a mi kontónkra akarják írni azt, hogy nem épült metró 98 és 2002 között, mert látják, most másik kormány van, ráadásul ugyanaz a kormány van, mint amilyen koalíció uralja a fővárost".
A nagyobbik ellenzéki párt vezetője közölte: a felszíni közlekedésről sem szabad elfeledkezni, a Fidesz egy, a vasutat és a metrót összekapcsoló külvárosi vasúthálózatot is létrehozna.
Mint mondta, ezzel lehetővé válna, hogy százezrek juthassanak be tömegközlekedéssel fővárosi munkahelyükre, és gépkocsijukat kulturált módon, őrzött parkolókban helyezhessék el, de ehhez metró is kell. "Meg kell építeni, és meg is fogjuk" - fűzte hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu