Száműzetést ajánlottak az amerikaiak Szaddám Huszeinnek?
A száműzetésbe vonulás lehetőségét ajánlotta fel az Egyesült Államok Szaddám Huszein bukott iraki diktátornak cserébe azért, hogy befolyását latba vetve segítsen felszámolni az iraki lázadást - állította Szaddám Huszein egyik védőügyvédje, akinek szavait amerikai részről máris cáfolták.
Dátum: 2006-02-10 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:47.304146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Száleh al-Armúti védőügyvéd csütörtökön elmondta, Szaddám Huszein a múlt hónapban számolt be neki az ajánlatról, amikor felkereste őt a börtönben. A volt iraki elnök közölte az ügyvéddel, hogy az Egyesült Államok felajánlotta számára: úgy bánnának vele, mint Napóleonnal - akit a brit kormány által kijelölt Szent Ilona szigetére száműztek a XIX. században -, ha a lázadás beszüntetésére hívja fel az iraki felkelőket.
Az ügyvéd elmondása szerint az amerikai tudatták Szaddám Huszeinnel azt is, hogy ha visszautasítja az ajánlatot, van egy másik javaslatuk is: úgy bánnak vele, mint Mussolinivel. Az utalás az olasz fasiszta diktátorra vonatkozik, akit partizánok agyonlőttek a II. világháború utolsó napjaiban.
Barry Johnson amerikai katonai szóvivő Bagdadban rögvest cáfolta az ügyvéd állításait, amelyeket teljesen megalapozatlannak, sőt nevetségesnek minősített. A szóvivő szerint az ügyvéd feltehetően olyan látszatot kíván kelteni, mintha Szaddám Huszeinnek még mindig lenne bizonyos hatalma, befolyása az iraki lakosság fölött, ez azonban nem felel meg a valóságnak.
MTI - fideszfrakcio.hu