Új robbanások Kelet-Afganisztánban
Az afgán hadsereg nyolc katonája vesztette életét pénteken a kelet-afganisztáni Kunár tartomány két pontján bekövetkezett egy-egy robbanásban - közölte a tartomány kormányzója.
Dátum: 2006-02-10 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:48.800699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első robbanás péntekre virradó éjjel a Pakisztánnal határos Kunár tartományban végrehajtott - közelebbről nem megnevezett - műveletből a támaszpontra visszatérő menetoszlopot ért. A detonáció megölt két katonát, további ötöt megsebesített.
Néhány órával később a robbanás helyszínére igyekvő egyik katonai alakulat járműve az út mentén elhelyezett pokolgépre futott, s fölrobbant. Itt hat katona halt meg, egy megsebesült.
Afganisztánban az utóbbi időszakban megszaporodtak a robbantásos merényletek. A NATO azt tervezi, hogy rövidesen kiterjeszti békefenntartó tevékenységét az ország legveszélyesebb, legingatagabb helyzetű térségeire is, és e célból megnöveli Afganisztánban tevékenykedő erőinek létszámát.
MTI - fideszfrakcio.hu