Orbán Viktor: Nem fogadok el megszorításokat
Orbán Viktor elmondta, addig felvetni sem lehet megszorításokat, egy Bokros-csomagot, amíg a munkahelyteremtés érdekében nem tett lépéseket az állam. A Fidesz elnöke a Magyar Televízió péntek reggeli Nap-kelte című műsorában kijelentette: "én semmifajta Bokros-csomagot, megszorítás nem fogadok el a helyzet megoldásának kulcsaként". Hozzátette, hogy a munkahelyteremtésben látja a megoldást.
Dátum: 2006-02-10 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:49.095251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Emberségességi szempontból azt mondom, hogy semmilyen megszorítást nem lehet fölvetni sem addig, amíg azt az állapotot nem idéztük elő, azokat az intézkedéseket nem tettük meg, ami ahhoz kell, hogy Magyarországon aki dolgozni akar dolgozhasson" - magyarázta.
Amíg ebben nem léptek, nincs erkölcsi alap kiállni az emberek elé, és azt mondani, "hogy mondj le erről vagy arról, az állam elveszi ezt meg ezt" - mondta a politikus..
Orbán Viktor kifejtette: csak a részmunkaidős foglalkoztatással 500 ezer munkahelyet lehetne teremteni, főként a nők számára.
Beszámolt arról, hogy a Fideszen belül élénk diskurzus folyik arról, be lehet-e vezetni, illetve milyen áron, 2010-ben Magyarországon az eurót. Példaként említette Matolcsy György volt gazdasági miniszter álláspontját, aki szerint foggal körömmel ragaszkodni kell a dátumhoz, mindent meg kell tenni az euró 2010-es bevezetése érdekében.
A Fidesz elnöke szerint "a lehetetlenséggel határos" tartani a dátumot. Úgy vélte, nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy "bármi áron akarunk csatlakozni", és ezért Magyarország 2010-ben egy gyenge forinttal kapcsolódik be az eurózónába, ezzel leértékelve a magyar gazdaság teljesítményét, a vagyontömeget és a fizetéseket.
MTI - fideszfrakcio.hu