Rakétákkal lőttek egy pakisztáni várost
Négy ember halt meg a pakisztáni Hangu városában, amikor rakétákkal lőtték ismeretlen támadók. Rakétákkal is lőtték ismeretlen támadók pénteken az északnyugat-pakisztáni Hangu várost, ahol csütörtkön 28 ember vesztette életét egy síiták ellen elkövetett öngyilkos merényletben, illetve utána a szunnita-síita felekezeti villongásokban.
Dátum: 2006-02-10 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:49.685401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lövegek ezúttal négy ember életét oltották ki. A síiták vezetői szerint a rivális szunniták lőtték a várost, így próbálták lerombolni a síita otthonokat.
A Pakisztánban kisebbségben élő síiták csütörtökön tartották fő vallási ünnepüket, az asúrát, amelyen Huszein imámnak, Mohamed próféta unokájának VII. századi haláláról emlékeznek meg.
MTI- fideszfrakcio.hu