Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban

Autóba rejtett pokolgép robbant pénteken Bagdadban, legalább tizenegy ember halálát és további 38 személy sebesülését okozva - közölték helyi kórházi források.


Dátum: 2006-02-10 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:52.160075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség megerősítette a hírt, a halottak számát azonban nyolcban adta meg, a sérültekét pedig huszonnyolcban. Az iraki főváros déli Dúra kerületében történt a merénylet, ahol különösen gyakoriak az erőszakcselekmények.

Az újabb merénylet egybeesett időben a decemberben rendezett parlamenti választások végeredményének hivatalos bejelentésével. Mint várható volt az előzetes eredmények alapján, a kormányzó síita pártszövetség megerősítette vezető szerepét az arab ország politikai életében.

Az amerikai támogatást élvező síita-kurd vezetésű bagdadi kormány ellen harcoló szunnita fegyveresek vádjai szerint a síiták tömeges csalások révén arattak választási győzelmet. Az iraki kormány tisztségviselői és az Irakban állomásozó amerikai erők parancsnoksága előre jelezte, hogy az erőszakcselekmények élénkülése várható a választási eredmények bejelentése körüli napokban.

Két amerikai katona is áldozatul esett az erőszak újabb hullámának. Járőrözésük közben ölte meg őket csütörtökön egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet a nyugati el-Anbár tartomány Fallúdzsa városa mellett. A hírt pénteken tudatta egy amerikai katonai közlemény.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek