Megerősítették Romániában a madárinfluenza újabb felbukkanását
A román hatóságok megerősítették pénteken a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírustörzsének újabb felbukkanásáról közölt hírt. Kedden jelezték először a madárinfluenza-gyanús baromfielhullást a Duna-deltától nyugatra fekvő Cetatea faluból.
Dátum: 2006-02-10 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:52.441162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mezőgazdasági minisztérium pénteki közlése szerint beigazolódott a gyanú, ezért elővigyázatosságból levágták az összes háziszárnyast a bolgár határ melletti faluban.
A madárinfluenza-fertőzés 26 gócának kialakulásáról tettek már bejelentést a kór első romániai megjelenése, 2004 októbere óta. Ezek közül kettőnek az esetében bizonyosodott be, hogy az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs okozta a fertőzést. 24 madárinfluenzás gócot időközben megszűntnek nyilvánítottak, miután tömegesen levágták a fertőzött térségekben a háziszárnyasokat.
A betegség kórokozója először a Duna deltájában bukkant fel román területen. Ez Európa egyik legnagyobb vizes élőhelye, sok költözőmadár vándorlásának fontos állomása. Azóta már a Duna-deltától 400 kilométerre nyugatra eső vidékeken is előfordult ez a vírus elhullott szárnyasok szervezetében, de emberi megbetegedést még nem jelentettek Romániából.
MTI - fideszfrakcio.hu