Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a magyar falut Srí Lankán

Magyarországtól hétezer kilométernyire, az India-óceán könnycsepp formájú szigetén, Srí Lankán pénteken átadták a magyar falut, szingalézül: a Hungamát.


Dátum: 2006-02-10 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:54.555234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A névadással is kifejezi a helyi közösség a magyarok önzetlen segítségnyújtásáért érzett háláját, ahogyan az a falu határán felállított emléktáblán is olvasható. A régióban több más ország is épít hasonló lakótelepet, de a Hungama az első, amelyet felavattak a szökőár pusztítása óta.

A Magyar-Srí Lanka-i Baráti Társaság röviddel a 2004. december 26-i természeti csapás után kezdett neki az adománygyűjtésnek a civil társadalom körében. Az önkormányzatok, egyes vállalatok és egyének mintegy 70 millió forintot adtak össze, ebből épült fel a csaknem kész állapotban lévő 100 házas magyar falu fél év alatt. Ez az első nagyobb szabású projekt, amely magyar segítségből valósult meg az országban.

Az átadási ünnepségen a Srí Lanka-i kormány két minisztere és egy kormánymegbízott is megjelent, Magyarországot az indiai nagykövetség első beosztottja, Pethő Gyula képviselte. A civilek nevében Szabó Gábor, a Fejér megyei képviselőház elnöke adta át a lakótelepet, megnyitó beszédében példaértékűnek nevezte a szolidaritásnak azt a magas fokát, amelyet a magyar társadalom tanúsított az áldozatok iránt a cunami után.

Az eddigi legnagyobb szabású, Srí Lankán kívül Indonéziát is érintő magyar segélyakcióban a Magyar Máltai, a Magyar Ökumenikus és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Caritas és a Magyar-Srí Lanka-i Baráti Társaság vett részt. Összesen mintegy 1,5 milliárd forintot mozgósítottak, ebből a pénzből építenek lakóházakat, közösségi létesítményeket, árvaházakat.

A Hungama felépítéséhez az érdiek 2 millió, a százhalombattaiak 1, székesfehérváriak 6,5, a Dabason és környékén lakók 13,5, a Fehér megyeiek 2, a kőbányaiak 16 millió forinttal járultak hozzá.

Hungama a Srí Lanka déli részén, a cunami által szinte teljesen letarolt Hanbantote városka egyik negyedeként épült meg. A szűkebb körzetben mintegy 8 ezren haltak meg a szökőár pusztításában. Csak a piactéren 1500-an lelték a halálukat, amikor a 15 méter magasra csapott hullámok elérték a partot.

Országszerte 80 ezer ház vált a földdel egyenlővé, 800 ezer maradt fedél nélkül, a halottak száma pedig elérte a 31 ezret. A colombói kormány 50 ezer ház újjáépítését határozta el: ebből eddig csak 15 ezer készült el.

A magyar falut az őserdőből kiszakított, a kormány által felajánlott telken építették fel helyi munkaerőt használva. Az olcsó munkaerőre támaszkodva - a kőművesek nagyjából ezer forintnyi, a napszámosok hétszáz forintnyi bérért dolgoztak - tudták elérni azt, hogy egy-egy ház 700 ezer forintból felépülhessen. A házaknak ugyanakkor meg kellett felelnie a kormányzat méret- és minőségi elvárásainak, és ha azok messze el is maradnak a Magyarországon megszokott építkezési színvonaltól, a cunami után szükséglakásokba, sátorokba kényszerülő emberek igényeit azonban kielégítik. A falut a kormány rendeletének megfelelően a veszélyzónán kívül, a parttól több száz méterre távol alakították ki. A falu építésébe a Baptista Szeretetszolgálat is betársult, közösségi házat emelt szintén magyar adományokból.

Egyelőre a családok nem költözhettek be az új otthonokba, ez majd csak egy hónap múlva, azután történik meg, hogy egy osztrák cég a víz- és áramhálózat kiépítésével befejezi az építkezést, illetve a helyi hatóság eldönti, kik lehetnek a szerencsés lakók. A Srí Lanka-i újságok szinte mindennapos beszámolóikban megemlítik - nem kifejezetten a magyar faluval kapcsolatban -, hogy gyakori a házhoz juttatással kapcsolatos visszaélés, vagyis nem azok kapják az új házakat, akik a leginkább rászorulnak, hanem a helyi vezetéssel kialakított kapcsolat, a csúszópénz fizetése gyakorta meghatározóbb a jelentkezések elbírálásakor. A Magyar-Srí Lanka-i Baráti Társaság már csak erre a helyzetre való tekintettel sem kívánt belefolyni a kérelmek elbírálásába - mint ahogyan azt Padma Gannoruwa, a társaság elnöke a magyar falu felépítésének kezdeményezője közölte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek