A "szegény" német állam a kormánytagokon is takarékoskodik
A belügyminiszter Wolfgang Schäuble (CDU) által beterjesztett törvénytervezet szerint ettől az évtől a kormánytagok és nyugdíjas miniszterek nem részesülnek év végi "különleges kifizetésekben" (eddig ez az éves fizetésük öt százalékát tehette ki). Angela Merkel e lépéssel 9500 euróról, míg a miniszterek 7700 euróról mondanak le. A törvénytervezet indoklása szerint e lépés "a szolidaritás gesztusa" kíván lenni a polgárokkal szemben.
Dátum: 2006-02-10 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:54.855711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az úgy nevezett "karácsonyi pénzt" a 400.000 szövetségi hivatalnok és 700.000 nyugdíjas számára az idei évtől a következő öt esztendőre megfelezik: a fizetés 2,5 százalékára és a nyugdíj 2,085 százalékára. Ezzel a szövetségi költségevetés 511 millió eurót kíván megtakarítani.
Forrás: bild.t-online.de