Agyhalál - 2006. február 10.
Sándorné Kriszt Éva rektorhelyettestől tudhatjuk, hogy Újhelyi István és Kökény Mihály nem MSZP-s politikusként tette tiszteletét a Budapesti Gazdasági Főiskolán (úgy bizonyosan be sem engedték volna őket), hanem "a pillanatnyi (sic!) egészségügyi kormányzat képviselőjeként". Oktatási céllal.
Dátum: 2006-02-10 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:56.057772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A piros pulóveres úriemberek óvszer-automatát adtak át az intézménynek - nem tartva igényt az utókor hálájára.
Kökény Mihály igyekezett megfelelni népnevelői szerepkörének, s elmagyarázta, hogy egy alkalmi kapcsolatban óvszert kell használni.
S igazat kell adjunk, mert óvszer nélkül néha létre sem jöhetnek nagy találkozások. Bizonyság rá a médiapolitikus Újhelyi István, aki óvszer-automata híján egyenesen képtelen lett volna alkalmi kapcsolatot teremteni az egészségüggyel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával - egyszerre.
Borókai Gábor, Heti Válasz