Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-svájci gazdasági tárgyalások

Magyarország nagyra becsüli a svájci turizmus elért eredményeit, így a kormányzat szeretné, ha a Széchenyi-tervben egy sor turizmust fejlesztő beruházásban a svájci befektetők is aktívan részt vennének - mondta Matolcsy György újságíróknak pénteken, Budapesten.


Dátum: 2002-02-15 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:39.449891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági miniszter azt követően nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Pascal Couchepinnal, a svájci államszövetség alelnökével, gazdasági miniszterrel.

Matolcsy György kijelentette: a célok között szerepel az is, hogy a Magyarországra napjainkban látogató 100-110 ezer svájci turistával szemben több száz ezren látogassanak ide az alpesi országból.

A magyar gazdasági miniszter aláhúzta: napjainkban a Svájcból hazánkba érkező turisták elsősorban kulturális céllal érkeznek hozzánk, valamelyik fővárosi jelentősebb kulturális rendezvényre, vagy a termálturizmusban vesznek részt.

A megbeszélésen az is kiderült, számos olyan ígéretes ipari beruházást is lát mindkét fél, amelybe a svájci tőke bekapcsolódhatna. A svájciak elsősorban az ország északkeleti, illetve keleti, gazdaságilag kevésbé fejlett megyéiben látnak befektetési lehetőségeket.

A megbeszéléseken konkrét megállapodást nem írtak alá a miniszterek, azonban Matolcsy György szavai szerint a közeljövőben a két ország gazdasági minisztériuma egy közös munkacsoportot állít fel annak érdekében, hogy az felmérje a befektetési lehetőségeket Magyarországon a svájci tőke számára.

Matolcsy György kifejtette: a svájci küldöttséget nagyon érdekelték a Széchenyi Terv beruházási lehetőségei. Ezért azt javasolta svájci kollégájának, hogy a svájci befektetők vegyenek részt egy sor magyarországi gyógyfürdőfejlesztésben, illetve szerepet vállalhatnának gyógyszállók építésében is. A leendő munkacsoportnak az is feladata lesz, hogy ezeket a lehetőségeket megvizsgálja.

A magyar statisztikai adatok szerint Svájc a kivitelt tekintve a 15. legfontosabb partner, míg a behozatal alapján a 18. helyet foglalja el. A Svájcba irányuló magyar export 11 százalékkal, míg az import 12 százalékkal nőtt 2001. január elejétől november végéig.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a svájci működőtőke-befektetések összege 2001. január-szeptembere között 23 millió dollár volt, ami a Magyarországon végrehajtott befektetések 2,5 százalékát tette ki.

A svájci cégek közül jelentős beruházással rendelkezik az ABB-csoport, a Ringier kiadóvállalat, a Logitech, illetve a Nestlé, valamint a Metro AG kereskedelmi hálózat.

Kapcsolódó elemek