Nyakó csalni próbált
Megállapította a jogsértést a választókerületi választási bizottság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajda körjegyzőségében - mondta az MTI-nek az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 9. számú választókörzet irodavezetője pénteken.
Dátum: 2006-02-10 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:57.869123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választókerületi választási bizottság azért ülésezett, mert a krasznokvajdai körjegyzőségben már az elmúlt héten házhoz vitte a kézbesítő a választási értesítőket és ajánlószelvényeket - közölte Halász Ferenc.
Hozzátette: a testület első információja az volt, hogy egy községben - Büttösön - történt szabálytalanság, de "a helyszínen szerzett adatok alapján ezt nem lehetett egyértelműen megállapítani, vélhetően a körjegyzőség mind az öt településén kézbesítették a szelvényeket".
"A jogsértés tényét a krasznokvajdai körjegyzőséghez tartozó valamennyi településén megállapítottuk, ugyanakkor elutasítottuk a jelölőcédulák visszaszedését és megsemmisítését" - mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a döntés ellen hétfőn 16.00 óráig lehet fellebbezni.
A történet előzménye, hogy hétfő helyett már a múlt héten megkapták a választók a kopogtatócédulákat.
Mitró János körjegyző az MTI-nek korábban azt mondta, hogy a múlt hét pénteken valóban átadta a kézbesítőknek a kopogtatócédulákat, de azt is közölte velük, hogy azokat hétfőn kell kézbesíteni.
MTI - fideszfrakcio.hu