Együttműködés a Fidesz és a Nemzeti Fórum között Borsodban
Választási együttműködést kötött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Fidesz és a Nemzeti Fórum Egyesület - közölte az MTI-vel Ódor Ferenc, a Fidesz megyei elnöke pénteken.
Dátum: 2006-02-10 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:58.740232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz és a Nemzeti Fórum Egyesület a nemzeti érdekek és hagyományok tiszteletének, a keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeinek jegyében folyó polgári kormányzás folytatása mellett áll - közölte Ódor Ferenc.
A két szervezet tagsága közötti együttműködés az ország felemelkedését szolgálja - mondta Lehóczki István, az egyesület megyei elnöke.
Ódor Ferenc az MTI-vel azt közölte: az együttműködési szerződés nem jelenti azt, hogy a Nemzeti Fórum Egyesület jelöltet nevezhet meg a Fidesz megyei listáján, ám a rendszerváltó MDF szellemisége a párt régi és új szavazóit arra buzdíthatja, hogy voksaikkal támogassák a Fidesz és a Fidesz-KDNP közös jelöltjeit.
MTI - fideszfrakcio.hu