A horvát kormányfő menesztette igazságügyi miniszterét
Saját kormányának bírálata miatt a horvát miniszterelnök pénteken menesztette tisztségéből Vesna Skare Ozbolt igazságügyi minisztert.
Dátum: 2006-02-10 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:11:59.339800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a Horvát Demokrata Centrum (HDC) tagja. A HDC az Ivo Sanader kormányfő vezette kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) szövetségese azóta, hogy a HDZ 2003 novemberében visszatért a hatalomba.
A törvényhozás néhány óra alatt jóváhagyta a miniszterelnök új jelelöltjét a tisztségre Ana Lovrin személyében, aki a HDZ tagja.
Sanader pártjának nincs többsége a parlamentben, de számos kis párt is támogatta Lovrin jelölését.
A miniszterelnök az igazságügyi miniszter menesztését magyarázva kijelentette: nem lehet öt napig úgy miniszter valaki, hogy a hatodikon saját kormányát támadja meg egy sajtóértekezleten. Ez súlyos terhet jelentett mind a kormánynak, mind az igazságügyi tárca vezetőjének.
Vesna Skare Ozbolt ugyanakkor úgy vélte, eltávolítását az okozta, hogy túlságosan független volt. Állítása szerint azzal is kivívta a miniszterelnök pártjának haragját, hogy nem akarta kinevezni egyik jelöltjüket egy zágrábi kerületi bíróság élére. Helyette olyan szakembert választott, aki élvezi a bírói kar megbecsülését.
MTI - fideszfrakcio.hu